18/04/2026
Az eredmények fontosak. A mögöttük lévő út még inkább.
Az elmúlt időszak több szempontból is mérföldkő volt számomra:
– negyedéves és éves szinten is kiemelkedő teljesítmény
– Grémium tagság
– és ami számomra a legnagyobb lépés: tulajdonosi szintre léptem, részvényesként
Több mint 10 év munkája van mögötte.
Következetesség, tanulás, felelősség és rengeteg ügyfél, akik bizalmat szavaztak nekem.
Ma már nem csak tanácsadóként, hanem partnerként és részvényesként is része vagyok annak a közösségnek, amit együtt építünk.
Köszönöm a kollégáimnak a szakmai hátteret,
és külön köszönöm az ügyfeleimnek, mert minden eredmény innen indul.
A cél nem változik:
hosszú távon biztonságos, átgondolt pénzügyi döntésekben segíteni.
🏅 Elismerésünk Dávidnak, aki nemcsak Grémium tag lett, hanem kiemelkedő történelmi teljesítményével példát mutat kollégáinknak! 💰 Több mint 10 év kitartó munkája után ma már állandó és oszlopos tagja társaságunknak. 🤝 A mai napon ünnepélyesen társaságunk részvényét is átadtuk neki, így partneri részvényesként erősíti a Marathon közösségét 📈 – ez igazi mérföldkő és inspiráció mindannyiunk számára! 🚀