26/10/2026
Ma egy olyan történetet olvastam, amely mellett nem tudtam szó nélkül elmenni.
Egy édesanya történetét, aki súlyos betegséggel küzd, és aki elképesztő kitartással próbál lehetőségeket találni arra, hogy minél több időt tölthessen a szeretteivel.
Vizsgálatok, várakozás, bizonytalanság, külföldi kezelések és az ezekhez szükséges anyagi támogatás előteremtése.
Nehéz ezt olvasni.
És még nehezebb belegondolni, milyen lehet mindezt átélni.
A története mélyen megérintett.
Nem szeretném megmondani, hogy az ő helyzetében mit kellett volna másképp tenni. Nem ismerem a teljes orvosi történetét, és nem tudhatom, milyen más lehetőségei lehettek volna.
Egy dolgot viszont nagyon fontosnak tartok.
Beszélnünk kell arról, milyen nehézségekkel szembesülhet egy család, amikor külföldi gyógykezelésre keres lehetőséget.
És arról is, hogy mennyire fontos időben megismerni a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.
Most azonban elsősorban nem erről szeretnék beszélni.
Hanem egy emberről, aki segítséget kér.
Arra kérlek, ha teheted, olvasd el a történetét, oszd meg, és ha módodban áll, támogasd a kezeléseit.
Mert néha egy megosztás is segíthet abban, hogy valakinek a története több emberhez eljusson.
Szívből kívánok neki és a családjának minél több együtt töltött időt, erőt és segítséget. ❤️
Kicsit közvetve, de megint a németországi kezeléseimről szeretnék írni nektek.
Van egy nagyon fontos dolog, amit szeretnék egyértelműen tisztázni, mert érzem, hogy néha félrecsúsznak a keretek: én nem képviselem a németországi klinikákat. Nem képviselem a magyar egészségügyet, sem az orvosok hivatalos álláspontját a külföldi kezelésekről.
Egyetlen egy embert képviselek: saját magamat.
Azt a IV. stádiumú rákos beteget képviselem, akit hat éven keresztül mindenhonnan elhajtottak. Akit nem vettek komolyan. Aki hallotta a saját teste kétségbeesett jelzéseit, de a rendszer süket maradt rájuk, és éveken át még a panaszait sem vizsgálták ki rendesen.
Azt a beteget képviselem, aki hónapokat várt egy-egy nyomorult vizsgálati időpontra, majd újabb heteket vagy hónapokat az elbírálásra, hogy aztán a hivatalos elutasítások után ott álljon a semmiben, és maga kezdjen el új utakat, kiskapukat és túlélési esélyeket kutatni. Olyan dolgokat, amiket egy rákbetegnek soha, egyetlen percig sem kellene önerőből nyomoznia egy normális egészségügyi rendszerben.
Azt a beteget képviselem, akinek a hazai képalkotókon éveken át egyszerűen nem látták a testében növekvő rákot. Majd amikor végre kiderült, a több mint 400 májáttétet először nem voltak hajlandóak kivizsgálni, utána meg megint csak vakon voltak.
Azt a beteget képviselem, aki ha itthon marad, és követi az első onkológusa rideg, lezáró döntését és ha végső elkeseredésében nem indul el gyűjtésekkel, adományokból, reményekért küzdve Németország felé, akkor ma valószínűleg már ezt a posztot sem írhatná.
Azt a beteget képviselem, aki dühös, felháborodott és elkeseredett.
Akinek hamarabb kell majd búcsúznia a családjától, a gyerekeitől, mint ahogy azt bármelyik édesanyának muszáj lenne. Aki ma nem itt tartana, ha hét évvel ezelőtt csak egyetlen egy orvos veszi a fáradtságot, hogy emberszámba vegye, komolyan vegye és érdemben kivizsgálja.
Szóval nem, nem képviselek semmilyen intézményt. Nem reklámozok senkit, és nem védek rendszereket.
Csak magamat képviselem. Meg azt a rengeteg sorstársat, akik ugyanebben a sötétségben tapogatóznak.
***
Ha szeretnéd támogatni az utam, egy megosztás is sokat segít, hogy minel több emberhez eljusson a történetem... mert azt gondolom, hogy ez sajnos nem csak az én történetem...
Amennyiben módodban áll, anyagi segítségnek is örülünk a németországi élethosszabbító kezeléseim fedezésére.
Részletek az adományozáshoz:
NÉV Kelemen András
HUF: 12600016-12812872-10048938
EUR: BE51967649182162
A közleménybe kérlek írjátok bele: "Adomány Dömötör Fanninak"
