03/12/2021
Kérünk mindenkit, hogy lehetőségéhez mérten segítsen, köszönjük szépen előre is. Irodánk úgy döntött, hogy az idei évben nem vásárolunk ajándékot ügyfeleinknek, partnereinknek, hanem az erre szánt összeget átutaljuk a felhívásban megjelölt bankszámlaszámra.
‼️ Kedves követőink és jóakaróink! Segítséget kérünk a koronavírusban elhunyt Mentődolgozók családtagjainak.
🏴 Sajnos 2021-ben is számos Bajtársunk életét követelte a koronavírus-járvány.
🦠 A legtöbben közülük nagy valószínűséggel akkor fertőződtek meg, amikor éppen Covid-19-ben szenvedőknek segítettek.
🚑 A legnemesebb feladatot végezték: életeket mentettek. Ma azonban már nem segíthetnek. Bajtársaink a betegeknek és nekünk is rendkívüli módon hiányoznak, de össze sem lehet hasonlítani ezt azzal, amit családtagjaik éreznek most.
👪 Ők azonban nemcsak férj, feleség, apa, anya nélkül maradtak, hanem egy fontos kenyérkereső nélkül is. A tragédia okozta megrázkodtatásból még egyetlen ilyen család sem térhetett magához, máris az anyagi nehézségekre kell gondolniuk, ezt kivétel nélkül mindenhol így van.
🎄 Az ünnepek és az év vége közeledtével, a hideg téli esték beálltával egyre nehezebb a szeretett családtag hiánya, amihez a legtöbb esetben súlyosbodó anyagi problémák társulnak.
Ezért arra kérjük követőinket és a mentődolgozók jóakaróit, hogy segítsenek. Támogassák az idén koronavírusfertőzésben elhunyt Bajtársaink családtagjait. Ők azok, akik most igazán rászorulnak a segítségre, mert a világjárvány rendkívül nehéz és szomorú helyzetbe hozta őket.
💳 Nekik minél előbb anyagi segítségre van szükségük. Ezért várjuk a pénzadományokat a MOMSZ számlaszámára, december 23, déli 12 óráig. Ezután a családtagok között arányosan osztjuk majd szét a pénzt, hogy legalább ünnepek kicsit könnyebbek teljenek.
➡️ Bankszámlaszám, ahova várjuk a segítséget:
10700505-69142967-51100005 (A közleménybe kérjük feltüntetni: Segítsünk együtt!)
➡️ IBAN: HU72107005056914296751100005
💓 Minden felajánlott összegért nagyon hálásak vagyunk. Köszönjük, hogy segítenek Bajtársaink családjain.